Mikor érheti meg szupportív terápiában gondolkodni?

A javallat kevésbé kutatott, így vitatott egyelőre ez a kérdés. Az ajánlások kapcsán egyelőre sok az ellentmondás és tisztázatlan kérdés, annak ellenére, hogy gyakran használt ellátási formáról van szó. Amennyiben a terápiás ellátásról általában egyetlen skála mentén gondolkodunk, akkor a kétféle fő terápiás munkamód, a feltáró és a szupportív, lényegében egyazon kezelés kétféle megjelenési formájának is tekinthető. Vagyis egy eljárás van, két lehetséges stratégiával (támogatunk vagy tudattalan konfliktusokat tárunk fel). A kérdés az, mikor melyiket használjuk? Ha nem különálló módszerként gondolunk erre a kétféle eljárásra, akkor minden paciensnél külön-külön el kell dönteni nem csak azt, hogy kinél melyiket használjuk, de még azt is, hogy az adott paciens életének mely területén van szükség támogató, és melyiken feltáró munkára. Vagyis az, mikor ajánlott a támogató munkamód, egyedi mérlegelés kérdése, ami nem csak a pacienstől függ, de attól is, hogy az életének melyik területét célozzuk meg a beavatkozással (1). Vannak, akik szerint a szupportív terápia kellene, hogy legyen az elsőként felajánlott eljárás, és feltáró terápiát csak kifejezett szükség esetén, bizonyos feltételek teljesülése mellett érdemes javasolni (2). Míg más megközelítés szerint inkább feltáró terápiákat részesítsünk előnyben, és támogatót akkor, ha a feltáró nem jöhet valamiért szóba. A konkrét ajánlásnál a fenti tisztázatlan kérdések miatt ezért könnyebb inkább azt meghatározni, kik profitálhatnak belőle leginkább. Ki a jó jelölt rá?

Rendszerint az az ember a legjobb jelölt szupportív terápiára, akinek nehézségei akadtak a környezethez való alkalmazkodással. Ritkán töpreng, rágódik önmagán, a kapcsolati élete visszább szorult, az érzelmeit nehezen fejezi ki, a szenvedést már nehezen viseli, kapcsolataiban hiányolja a kölcsönösséget és közösséget, ill. úgy érzi, gyakran mellőzik őt. Ennél komorabb nehézségek esetén is lehet hasznos a módszer, pl. azoknál, akik nehezen szabályozzák indulataikat, főleg az agressziót, és a szerettektől való tartós távollét az indokoltnál erősebb szorongással tölti el őket. Nehezen bíznak másokban, sok konfliktust és félreértést élnek meg maguk körül, esetleg úgy érzik, nincs elég energiájuk (3).

Az ajánlások innentől igencsak változatosak, nincs teljes egyetértés a kutatók között

Minimális szükségünk biztosan van arra, hogy a paciens legyen képes és akarjon a terápiás szerződésnek eleget tenni, és legyen képes tartósabban együttműködni valakivel a közös cél érdekében (4).

Általános ajánlás: ha félő, hogy a több szorongással és érzelmi terheléssel járó eljárások megbillentenék a lelki egyensúlyt (5). A jó intellektusú, motivációjú és pszichológiai kérdések után érdeklődő, érzelmileg terhelhetőbb emberek esetén főleg krízis, pszichés válsághelyzet esetén. Nagyobb érzelmi teherrel járó megoldásokat náluk érdemes a krízis elvonulása utáni időszakra időzíteni (6). Használható megoldás lehet a legenyhébb esetekben is, ill. ha időhatárt kell szabni az ellátásnak (7).

Kissé célzottabb ajánlás lehet olyan problémák esetén, ahol

  1. nehézség adódik az élethelyzetek racionális és logikus elemzésével, az indulatok, impulzusok kordában tartásával, esetleg az erősebb szorongás átvészelésével kapcsolatban (8).
  2. ha az életvezetési problémák egészen fiatal korig nyúlnak vissza, és gyakori, hogy az ember az erős érzelmeit, indulatait inkább cselekvésen keresztül vezeti le, semmint szóban (9).
  3. súlyos életválságon átesett, egészséges személy tapasztal meg a szokottnál rosszabb lelki állapotot (10). Vagyis akinél a probléma új keletű. Pl. hirtelen fellépő krízis, trauma, gyász után jelentkezik, és a páciens tüneteinek gyors enyhülését szeretné (11).
  4. olyan élményeken megy keresztül az ember, melyek miatt elvész a kapcsolat a mindennapi élettel (pl. pszichózison estek át, hosszabb kórházi kezelésre szorultak). A belső világ túl ijesztő még ahhoz, hogy behatóbban lehessen vele foglalkozni, mégis jelen van egyfajta keresés a hétköznapi életbe való visszatérés lehetőségét illetően (12).
  5. súlyosan károsodott emberi kapcsolatok esetén is szóba jöhet, amikor nehezen alakítható ki más módon a terápiás szövetség (13). Olyan esetben fordulhat elő az ilyesmi, amikor már régóta megvan a pszichés probléma, és már beszűkíti az életet, az alkalmazkodási képességet. Esetleg nem vagy alig bízik az ember másokban, nehezen viseli, ha frusztrálják, és nehezen szabályozza az érzelmeit is (14).
  6. Valamint olyankor, ha valaki egyáltalán nem szeret vagy nem szokott lelki kérdéseken gondolkodni (15).

Meggondolandó vagy nem javasolt olyan esetekben alkalmazni, amikor

  1. A paciens nem tud egy cél érdekében együtt működni, ezért nem is alakulhat ki terápiás szövetség:
    1. pl. segítséget elutasító, panaszkodó, hazug, ellenséges módon domináns emberek (16)
  2. Ha hatékonyabb kezelés is elérhető elérhető, pl.(17):
    1. hisztériás személyiségzavar
    1. kényszeres személyiségzavar
    1. nárcisztikus személyiségzavar

Hivatkozások

  1. Berlincioni, V. and Barbieri, S. (2004). Support and Psyhoctherapy. American Journal of Psychotherapy, (58) 3, 321-334.
  2. Pinsker, H., Rosenthal, R., McCullough (2015). Dynamic Supportive Psychotherapy. Handbook of Short-Term Dynamic Psychotherapy. International Psychotherapy Institute e-Book.
  3. Pinsker, H., Rosenthal, R., McCullough (2015). Dynamic Supportive Psychotherapy. Handbook of Short-Term Dynamic Psychotherapy. International Psychotherapy Institute e-Book.
  4. Flaskay, G. (2016). Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban. Oriold és társai.
  5. Szőnyi, G. (Szerk.)(2015). A pszichoterápia tankönyve. Medicina, Budapest.
  6. Pinsker, H., Rosenthal, R., McCullough (2015). Dynamic Supportive Psychotherapy. Handbook of Short-Term Dynamic Psychotherapy. International Psychotherapy Institute e-Book.
  7. Flaskay, G. (2016). Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban. Oriold és társai.
  8. Gabbard, G., O. (2016). A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve. Ötödik kiadás. Oriold és társai.
  9. Gabbard, G., O. (2016). A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve. Ötödik kiadás. Oriold és társai.
  10. Gabbard, G., O. (2016). A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve. Ötödik kiadás. Oriold és társai.
  11. Flaskay, G (2010). Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban. Medicina, Budapest.
  12. Flaskay, G (2010). Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban. Medicina, Budapest.
  13. Gabbard, G., O. (2016). A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve. Ötödik kiadás. Oriold és társai.
  14. Flaskay, G. (2010). Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban. Medicina, Budapest.
  15. Gabbard, G., O. (2016). A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve. Ötödik kiadás. Oriold és társai.
  16. Winston, A. et al. (2001). Supportive Psychotherapy. In Livesley, E., J. (Ed.)(2001). Handbook of personality disorders. 344-358.
  17. Appelbaum, A., H. (2005). Supportive Psychotherapy. Focus. The journal of lifelong learning in psychiatry, (3) 3, 438-449.