A dinamikus szemléletű szupportív terápia analízis-e?

Nem az.

A szemlélet annyit jelent, hogy amikor képet alkotok az Önben lezajló, lelki folyamatokról, és kitalálom, miként tudok e folyamatokkal dolgozni, bizonyos elméleteket használok a lelki folyamatok dekódolására. Arra, hogy értelmet találjak ott, ahol elsőre értelmetlenségek vannak. Szőnyi és Füredi (2008) definíciója itt igen fontos: szakpszichoterápiáról beszélünk, ha meghatározott elmélettel, módszertannal és végzettséggel vezetik a terápiát. Egy jungi pszichoterapeuta egy sor vizsgán bizonyította, hogy kipróbálta a módszert a saját bőrén (ennek kb. fele megvan), tudja az elméletet (ez a vizsga megvan), tudja azt beavatkozásainak megtervezésére és kivitelezésére felhasználni (na, ez a vizsgám még nincs meg), mindezt pszichoterápiás ismeretekkel a birtokában (ez a pszichoterapeuta szakvizsga, ami szintén nincs meg). Szóval, nem vagyok jungi pszichoterapeuta, a jungiánus irányzat elméleteit csak megértésre, nem gyógyító beavatkozások szisztematikus használatára és időzítésére alkalmazom.

A szupportív terápiának ugye feltétele, hogy a szakember megálljon a természetes öngyógyító folyamatok határán (a páciens szorongástűrésének határán), és azt ne lépje át (hiszen a személyiség problémás oldala ott kezdődik). Ehhez azonban meg kell találni ezeket a folyamatokat, ismerni kell a határaikat, érteni, hogy mi provokálja a szorongást, és azt is, hogyan kerülhetőek el azok a csapdák, amiket a személyiség problémás oldala tud vinni az emberi kapcsolatokba, újratermelve ezzel mindig a problémákat (lásd: valóság átszínezése, például). Ezt a tudást maga a szupportív terápia már nem adja meg önmagában, hiszen a mögött külön elmélet nincsen. Szóval, attól még, hogy jungi és tárgy-kapcsolati szemléletben dolgozom, az még szupportív terápia marad, hiszen ugyanúgy a szupportív terápia módszereit használom az ép személyiségrészek erősítésére. Az elmélet/szemlélet nyújtotta megértés a csapdák és határok felismerésére kell. Angolul tudók pl. itt tudhatnak meg többet arról, mi a különbség a jungi orientáltság és a jungi analízis között. 

Ettől még előfordulhatnak olyan eszközök a munkámban, amik egy-egy terápiás irányzatra jellemzőek. Ilyen pl. a gondolatnapló (kognitív terápia), álmok megbeszélése (pszichoanalízis) vagy akár naplózása (jungi analízis), tárgy-kapcsolati minták keresése (analitikusan orientált terápia), esetleg rajzok, festmények megbeszélése (művészetterápia, jungi analízis), álmokkal való munka (jungi analízis, pszichoanalízis). Egyik eszközt sem a hibásan működő, lelki védelmi vonal frissítésére vagy a negatív személyiségrészek feltárása és megmutatására használjuk (főleg nem szisztematikusan), hanem az ép személyiségrészek megtalálására, sikeres vagy reményteli megküzdési módok keresésére és felépítésére. Így (jó, reményeim szerint) nem lépjük át a szupportív és expresszív terápiák határát (ha van köztük egyáltalán egyértelmű határ).

A klinikai szakpszichológusoknak a képzésük végén, vizsga formájában bizonyítaniuk kell, hogy legalább két vagy három szempontból (szemlélet alapján) képesek elemezni a páciens nehézségeinek történetét, a probléma kifejlődésének módját, és ez alapján megtervezni a kezelést (alap-pszichoterápiás beavatkozást, továbbirányítást). Én pl. ezeket használtam: narratív modellek, dialogikus-self elmélet, transzgenerációs és szociális konstruktivista modellek, kognitív pszichológia, jungi analízis (főleg a tárgy-kapcsolat elmélettel kevert, egyesek által londoni iskolának nevezett irányzat) és lacan-i pszichoanalízis. Nah, egy élet is kevés ahhoz, hogy mindegyikből végzettséget szerezzek (nem is lenne célszerű egy terápiában keverni vagy egyszerre használni őket). Arra viszont tudok emberileg vállalkozni, hogy mindegyik nézőpont főbb fogalmai és meglátásai szerint megértsem egy ember nehézségeit.

Egy elmélet csak egyféleképpen írja le a páciens problémáit, és nem feltétlenül illeszthető jól az így szőtt kép a páciens életére. Ezért kell (khm, kéne?) több elméletet is ismernünk. Alapfogalmak szintjén (a klinikai kiképzésben is ez az elvárás). A szakpszichoterapeuták már nem több elméletet tanulnak alapszinten, hanem egyszerre jellemzően csak egyet, de azt töviről-hegyire ismerniük kell. Ha úgy tetszik, a pszichoterapeuta- és módszerspecifkus képzés már azon klinikus specializációja, akinek jobban fekszik egyik vagy másik elmélet, és szeretné azt tisztességgel kitanulni, hogy teljes értékű gyógyító eljárásként használhassa a szemléletét. A szemlélet így egy alap, amire később építeni lehet. Nem maga a felépítmény (pl. az analízis és analitikus képzettség). Az, amit csinálok, alapvető eljárás, amit egy-egy elmélet már elkezdett átszínezni. De még nem tekinthető “teljes értékű gyógyító eljárásnak”. Ezért is neveztem a szakpszichoterápiához képest a szupportív terápiát korábban fapados eljárásnak. 

De még egy fapados ellátásban is hasznos lehet különböző pszichológiai elméletek szerint gondolkodni. 

Szeretne többet tudni? Némi olvasnivaló:

  • http://analyticalpsychotherapy.co.uk/home/faq.html
  • Szőnyi, G. és Füredi, J. (Szerk.)(2008). A pszichoterápia tankönyve. Medicina, Budapest.
  • Flaskay, G. (2010). Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban. Medicina, Budapest.
  • Caligor, E., Kernberg, O., F. és Clarkin, J., F. (2007). Handbook of Dinamic Psyhotherapy for Higher Level Personality Pathology. American Publishing Inc., Washington DC, London.