A krízisintervenció, mint technika, a koreai háború idejére nyúlik vissza. Előfutára az amerikai hadseregben alkalmazott, harctéri ellátásban kereshető. Elméleti alapjait Caplan és Sifneos fektették le azt követően, hogy 1944-ben 500 ember lelte halálát egy tragikus tömegbalesetben. Caplan a túlélők kezelése után rendszerezte a hirtelen veszteséggel kapcsolatos tudásunkat, evvel alapozva meg a krízissel és annak kezelésével foglalkozók munkáját. Szerintük (1964, idézi Bakó, 2012) krízis akkor alakul ki, ha
- szembe kell néznünk egy, a lelki egyensúlyunkat felborító eseménnyel, ami
- a megszokott eszközeinkkel nem megoldható, és
- a heéyzet elől elmenekülni nem lehet, ijesztően közelinek érződik.
Sifneos a krízist fenyegető, fájdalmas és feszült állapotként írta le, melyben benne van a rosszabbra és a jobbra fordulás lehetősége is. Általában valamilyen kockázatos életesemény előzi meg (Bakó, 2012). Az így kialakuló helyzetet csak az különbözteti meg a konfliktushelyzettől, hogy a krízissel szemben a konfliktushelyzetet meg lehet oldani. A krízis során, többek között, azért sem tudunk megoldást találni, mert olyankor a figyelem beszűkül (Hajduska, 2012).
A fejlődési krízisiket normatív krízisnek is hívják, mert az ember személyiségfejlődésének természetes velejárói. Olyen kihívások során jelenik meg, melyeket mindannyian meg kell valahogy haladnunk (pl. elköteleződés) (Hajduska, 2012). A fejlődés környezeti változások sorával is együtt jár. Az ember identitása (az az elképzelése, hogy ki is ő valójában) egyrészt a személyiség stabil alapja, ugyanakkor a másokkal való kapcsolataink hatására állandóan változik is. Ha a környezetünk megváltozik, az identitásunk leköveti a változást. Az elképzelés szerint tehát az, amit önmagunkról gondolunk, és az a kép, amit önmagunknak érzünk egyrészt folytonosságot mutat, van benne egyfajta stabilitás. Ugyanakkor minden életszakasz valami újszerű elkalmazkodást is megkövetel tőlünk, melynek megoldása újszerű részekkel bővíti az önmagunkról alkotott képet. Ezek a kihívások könnyebben megugorhatóak, ha a korábbi fejlődési fázist sikerrel teljesítettük. A fázisokon úgy jutunk át, hogy egy-egy fázisban jellemző konfliktushelyzetet okozó két választási lehetőség között (pl. serdülőkorban az önálló identitás vs. identitás válság rögzülése) egyensúlyt találunk. Ha sikerül egyensúlyt teremteni a két, egymásnak nagyon sokszor szögesen ellentmondó lehetőség között, pontosabban a konfliktus két oldala között, a személyiség új lehetőséggel, képességgel gazdagodik, tehát az ereje megnő. ,A következő fázisnál erre tudunk majd alapozni. Tartson bármeddig, előre sosem lehet megmondani, hogy az egyén jól vagy rosszul jön ki a válsághelyzetből. De kimenetelétől függetlenül, krízis esetén, mindenképpen veszélyhelyzettel állunk szemben, mert a személyiség addigi egyensúlya megbomlik. Olykor szélsőséges mértékben is, amivel pszichotikus állapot vagy öngyilkossági veszélyeztetettség is felléphet. A krízis önmagában tehát nem betegség, de betegséget okozhat (Csiszér-Füri, 1985, idézi Bakó, 2012).
Hivatkozott források
Bakó, T (2012). Verem mélyén. Könyv a krízisről. Psycho Art, Budapest.
Hajduska, M (2012). Krízislélektan. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.