Mi az az alap-pszichoterápiás eljárás?

Klinikai szakpszichológusként ezen a senkiföldjén ún. alap-pszichoterápiás ellátás formájában segítem kiigazodni a hozzám fordulókat. Mindegyik módszer (melyeket a Szolgáltatások menüpont alatt talál) célja pontosan ugyanaz, mint amiért másutt is dolgozhat. Nincs sok újdonság. Coach-nál vagy tanácsadó szakpszichológusnál is megtalálhatja e célok egy részét. De az ő végzettségük neve legalább kevésbé ijesztő. Klinikai… Grr… Nem vagyok én beteg! – mondhatná.

Hogy is mondjam, a belső világ, amivel én dolgozom, szokatlanabb és sokszor valóban ijesztőbb is, mint amivel a kollégák összefutnak. Sokszor annyira eltérhet ez a belső világ a külsőtől, hogy a kettő nem illeszthető már jól egymáshoz, és ez a rossz illeszkedés kisebb-nagyobb zavarokat okoz a mindennapi életvitelben. 

A klinikai szakpszichológusok munkája talán annyiban különbözhet a coaching-tól vagy a tanácsadó szakpszichológus munkájától, hogy kiképeznek minket a fenti átmeneti világnak a feltérképezésére. Azaz nem feltétlenül azt látjuk az üléseken, amit mutatnak nekünk (vagyis amiről maga a páciens vagy éppen a környezet tud, és amiről képes beszámolni). Erre a szemléletmódra akkor van szükség, ha már sem a kliens, sem a körülötte lévő emberek nem tudják pontosan, milyen módon lehetne a kliensnek segíteni.

Ahogy a fenti példákban szereplő emberek sem csupán beszélgettek velem, de igen aktívan alakították úgy a beszélgetéseket a belső motivációiknak (legyen az vágy vagy félelem) megfelelővé, úgy az egyén is képes saját képére formálni a körülötte lévő világot (pusztán annyival, hogy miről beszél és miről nem) anélkül, hogy akár észrevenné. Jobb esetben, erről az alakító szerepéről a páciens tud. Ilyenkor érdemes lehet klinikus helyett coach-ot vagy tanácsadó szakpszichológust felkeresni. Rosszabb esetben nem tudja, miért alakulnak úgy a dolgok körülötte, ahogy. Ilyenkor még érdemes lehet tanácsadó szakpszichológussal konzultálni. Kevésbé szerencsés esetben a dolgok ilyetén alakulása már szenvedést is okoz, akadályozza az életünket. Rám rendszerint (de nem kizárólag) ekkor van szükség. 

Ha rejtett motivációk dolgoznak a háttérben, amikhez nincs hozzáférésünk, kívülről csak annyit látni, hogy a módszereink már nem működnek. Még ha megfeszülünk, akkor se. Bár a szolgáltatásaim célkitűzése csaknem azonos a coaching vagy a tanácsadó pszichológiai tevékenység céljaival, a fő különbség a megközelítésmódban van: az én megközelítésemben a külvilágbeli célok elérését aktívan befolyásolják a belvilágbeli rejtett motivációk is. Ha a külvilágban nem férünk hozzá egy áhított eredményhez, akkor befelé érdemes fordítani a figyelmet. A külső, jól megfogható nehézségek felől elindulunk a belső, nehezen megfogható nehézségek irányába. A belső senkiföldje, ugye. Két dolgot szeretek ilyenkor megtalálni:

  1. azt a belső helyzetet (rendszerint egy motivációt, érzést, emléket – ezeket, összefoglaló néven, nevezzük most valódi szelf-nek), amelyhez a páciens nem fér hozzá. És ha nem fér hozza, nem is tud vele mit kezdeni.
  2. azt a folyamatot (elhárítást), ami akadályozza a hozzáférést. Ha éppen a páciens nem tudja, mi akadályozza őt belülről, nehezen tehet ellene bármit is.

A hozzám forduló tehát önmagáról való tudást szerezhet ezen a senkiföldjén. E tudás természete attól függ, hogy az elhárítás mennyire tolerálja a valódi-szelfet (ami elsőre gyakran gyengének, elesettnek, gyerekesnek, önzőnek vagy agresszívnak tűnik). Ha némi rásegítéssel képes azt (Jung után nevezzük csak árnyéknak, de ha Bakó szóhasználata jobban tetszik, akkor énkének) elfogadni, hát, akkor kerül sor a valódi-szelf támogatására (alap-pszichoterápiás ellátásra): megerősítésére úgy, hogy az egyre hozzáférhetőbbé váljon a páciens számára. Itt már nem is annyira a konkrét szituáció kezelésén, egy skill-en, kompetencia fejlesztésén van a hangsúly, mint mondjuk a coaching-nál. A hangsúly azon van, hogy az adott szituációban a páciens hogyan férhet hozzá saját belső erőforrásaihoz (leküzdve a félelmeit, megzabolázva haragját, stb.). Az efféle megerősítésnek, azaz az alap-pszichoterápiának több formája lehet. Szőnyi és Füredi (2008) felsorolásában:

  1. pszichoterápiás betegvezetés: a pszichológiai munka ilyenkor kiegészítője az orvosi ellátásnak. A beszélgetések a páciens helyzetére, betegségére, kezelésére és ekörül szerveződő konfliktusaira koncentrálnak. Nem a beteg gyógyulását várjuk tőle, hanem a kezeléssel kapcsolatos lelki nehézségeken könnyítünk. Krónikus betegségeknél fordul pl. elő ilyen ellátási forma, amikor lehet pszichológiai oldala is betegségnek.
  2. (pszichoterápiás szemléletű) konzultáció: a betegség-egészség határon mozgunk, amikor a helyzet súlyos terhet jelent a páciensre nézve, s e teher alatt pszichés egyensúlya megbillen. Ha a billenést így hagyjuk, zavarrá fejlődhet. A konzultáció az adott élethelyzetben a páciens belső folyamataira koncentrál, és igyekszik e folyamatokba annyi belátást engedni számára, hogy e tudásra alapozva ő maga oldja meg a helyzetet. Jellemzően jól jön ilyen konzultáció, ha
    1. beteg hozzátartozó kapcsán keresnek fel,
    1. nem tartja magát betegnek az ember, de valaki mégis terápiára akarja küldeni,
    1. az ember egy adott szerepében elbizonytalanodott,
    1. életkorából vagy helyzetéből eredően bizonytalanodott el önmagában.
  3. krízisintervenció: célja a szenvedést enyhíteni, a beszűkült állapotot oldani, lehetőleg sürgősen. Az időpontot mihamarabb megadják, az ülések hossza és gyakorisága a problémától függ, és gyakran be kell vonni a segítésbe másokat is. Ha a krízis oldódik, ill. a krízis előtti egyensúlyhelyzet visszaállt, az intervenció befejeződik. Gyakran teamek végzik.
  4. szupportív terápia: erről másutt részletesen írtam.

Vannak viszont esetek, amikor az elhárítás keményvonalas, és nem engedi, hogy megkerüljék. Akárhogy is próbálkozunk, nem jutunk el a megerősítendő én-részekig, vagy ha meg is erősítjük őket, az elhárító rendszer hamar vissza is csinálja az egészet. Ha az elhárítás, a rásegítés ellenére, nem tolerálja az énkét (és engem sem, mert hát mégis az énke oldalán állok), akkor teszek javaslatot olyan ellátási formára, mely már nem csak a valódi szelffel, de az elhárítással is aktívan dolgozik. Ilyen eljárások a szakpszichoterápiás ellátások. Ha szakpszichoterápiára lehet szükség, akkor ajánlok egy helyet a páciensnek, ahol ezt az ellátást igénybe tudja venni. Előfordulhat, hogy ilyen ellátásra ilyen-olyan okoknál fogva a páciens nem nyitott vagy nem áll készen. Ilyenkor a szolgáltatásaim szolgálhatják a szakpszichoterápia előkészítését is.

Szeretne többet tudni? Némi olvasnivaló:

Szőnyi, G. és Füredi, J. (Szerk.)(2008). A pszichoterápia tankönyve. Medicina, Budapest.